Az adatokra a Nemzeti Turisztikai Adatszolgálató Központ mellett rá fog látni a NAV és a KSH is.

A jogszabályi rendelkezések alapján minden hazai szálláshelyet, vendéglátó üzletet és turisztikai attrakciót – kizárólag elektronikusan – regisztrálni kell az NTAK-ba. A regisztrációra kötelezett vendéglátó üzletek és turisztikai attrakciók tekintetében a jogszabály az adatszolgáltatást 2023. július 1-jétől írja elő.  Ennek megfelelően a szolgáltatónak legkésőbb az adatszolgáltatás megkezdéséig el kell végeznie a regisztrációt és gondoskodnia kell arról, hogy rendelkezzen az adatszolgáltatás teljesítésére alkalmas vendéglátó, vagy jegykezelő szoftverrel is.

A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) egy új, digitális adatszolgáltatási rendszer, amely lehetővé teszi, hogy valós időben legyen látható az országban található összes szálláshely forgalmi, statisztikai adata: azaz hány felnőtt, hány gyermek érkezett, honnan jöttek, mennyi időt töltöttek el, milyen szolgáltatásokat vettek igénybe és mennyit költöttek a belföldi és külföldi vendégek. 

Az új rendszer bevezetésével minden szálláshely digitálisan, szálláshelykezelő szoftver használatával tudja teljesíteni a vendégek bejelentkezésénél előírt adatrögzítési kötelezettségét. 

2023. július elsejétől a büféknek, éttermeknek, cukrászdáknak, kávézóknak, italboltoknak, bároknak, szórakozóhelyeknek és a gyorséttermeknek is valós időben kell adatokat szolgáltatniuk miből mennyit adtak el.

Ez azt jelenti, hogy július elsejétől már a vendéglátósok is csak az NTAK adatszolgáltatásra alkalmas szoftvereivel adhatják el a termékeiket.  Ezek között van egy ingyenes szoftver is, a VENDÉGEM, ennek a használatát már tanulják a vendéglátósok. Ez a szoftver alkalmas arra, hogy automatikusan továbbítson adatokat az NTAK-nak.

Az NTAK közvetlen adatkapcsolat formájában adatot fogad a szálláshely-szolgáltatóktól, vendéglátó egységektől, ezeket tárolja, feldolgozza, aggregált és strukturált riportokat, elemzéseket készít, és a szektor adatszolgáltató szereplői, valamint a törvényben meghatározott hatóságai számára ezeket szolgáltatja. 

Az NTAK működését a 2018. évi XCVII. törvény a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény és kapcsolódó törvények módosításáról, a részletszabályokat pedig a turisztikai térségek fejlesztésének állami feladatairól szóló 2016. évi CLVI. törvény végrehajtásáról szóló 237/2018. (XII. 10.) Korm. rendelet határozza meg. 

NTAK regisztráció

Megjegyzések
* Az email nem lesz publikálva a weboldalon.